Szvámí Sivánanda:
A Védanta hegye
A Védanta hegyének ormán állok.
Én, ki sorsom ura magam vagyok
A Bhuma, a Végs? Bölcsesség szívébe beléptem.
Itt nincs gonosz, fájdalom, bánat, vagy bármin? emberi elem
Csak tökéletesség, szabadság és jóság, mi végtelen,
S az okság törvénye nem úr e végeken.
Örök öröm, legfels?bb béke és édes harmónia
Ez a teljesség, boldogság és extázis hona.
Itt nem kél, és nem nyugszik a Nap soha
Hisz ez az örök napfény és ragyogás maga,
Hol elme, önzés, s értelem b?ze nem árad
S minden érzékek hamuvá porlad.
Nincs sem „én”, se „te” se „?”
Az „itt”, „ott”, „ma”, „tegnap” nem létez?.
Fennen uralkodik a tiszta tudat ragyogó egén
A hatalmas boldogság, hihetetlen megvalósítás,
S döbbenetes tudás e csodás lakhelyén.
Fordította: Nandagópa
