Hullócsillag

 

Ó Te hullócsillag, augusztusi estén

Ki sietve villansz fel az ég csillagtestén

Elt?n? fénycsóvád hatol retinámba,

S mindennek értelmét tán csak Isten látja!

 

A Föld bolygón, az északi féltekén,

Balzsamos káprázat éjféli rejtekén

Villansz fel egy percre, mert a h? eléget

S számodra e fénnyel ér véget az élet.

 

Száguldottál ?rben, mit üresnek hittél

Megkövült bels?dben sok ballasztot vittél

S mikor egyre s?r?bb légkör ölelt végre

Fényl? tanításod róttad fel az égre:

 

“Mindegy is most már, mi tett kövült lénnyé

Durva anyagtestem alakult át fénnyé

S sugárzón ragyogok, mint egy égi jel,

Hisz az átlényegüléshez égni-égni kell

 

Mindannak, mi lelkem fogva tartja

Beledermesztve illúzió-anyagba

Mit elértem nem a végem,

Most kezd élni fels?bb énem!”

 

Ó Te hullócsillag, augusztusi estén

Ki ujjongva villansz fel az ég csillagtestén

 Néztelek én némán, s bármily különös,

 Rájöttem, milyen sok bennünk a közös.