MÁTRAI HÓESÉS

 

Téli csendben úszik a Mátra

Zúzmara-szakáll serken a fákra

Reccsen? fatörzs messzire zeng

S?r? ködben nap se dereng.

 

Csendes minden, dermedt néma

Szél-fütyülte hallik néha

Minden várva vár a szóra

S az eltakaró tiszta hóra.

 

Meg is jön az, mint az álom

Hófelleg jár ciklonszárnyon

Jeges szélcsúszdán szánkázva

Terít h?s leplet a Mátrára.

 

Hegytet?n piciny templom várja

Fehér áldás hulljon rája

Kapuja felett a Madonna

Gyermekét óvón keblére vonja.

 

Melengeti, mert nem hagyja

Hogy a hideg belemarja

Éles fogát a Fiú testébe

Bár csikorgó fagy lesz itt estére.

 

Kápolnatet?n a kereszt

Az ég felé ujjat mereszt

Szél-gyötörte gerendáin

Megbékélhet Ábel, s Káin.

 

Csak én fázom, fázom egyre

Ajtó el?tt dideregve

Kirekeszt a közönyös zár

Titkolva, hogy ott benn mi vár.

 

Ide be én nem mehetek

Istent itt hiába keresek?

Kavarogva zúg most a szél

Fülbe súgva titkot mesél.

 

Legyen bármennyire hideg

A Lélek átjárja a szívet

Átjárja a fagyot, s a havat

S a végén csak ennyi marad.

 

Belül s kívül árad egyre

Házra, fára, völgyre, hegyre

Ölel a kavargó hóban

Téged, ki itt állsz az ajtóban.

 

Némán zeng végig a tájon,

Nem hagyja, hogy bármi fájjon.

Így segít át rideg léten

A mátrai hóesésben.