Krisna üzenete a megbántottaknak

 

 

Nem tud rólad sokat a gyarló külvilág

Nem látja, hogy belül szebb vagy, mint ezer nyíló virág,

Nem hallja, hogy száddal Én szólok id?nként,

S hogy tebenned lakom, azt nem érti f?ként.

 

Nem hiszi, hogy az er?, mi lendül? kezét hajtja

Azonos arcoddal, mi a pofont kapja.

Nem érzi, hogyha bánt, Én fájok tebenned,

S nem féli a Karmát, mit mindezzel teremthet.

 

Hanem Te tudd mindezt, semmi sincs hiába,

A Teremt? ott lakik mindegyik fiába’!

Mindaz, aki gyötör, engem is bánt egyben,

Mivel benned vagyok, mint kemény érc a hegyben.

 

Fájdalmad keresztjét Én viszem helyetted,

Mikortól hiteddel vállaimra tetted.

Énbennem bármikor menedéked leled,

Elég, ha kinyújtod felém a kezed.

 

Segítségemért nem kérek túl sokat:

Jusson mindez eszedbe, ha bántanál másokat!