Madárdal

 

Kismadár rebbent fölém az ágra

Hogy énekében lelkét elém tájra

Pentaton dalában öntve ki a szívét

Ahogy egy mester oktatja a hívét.

 

Énekelte egyre, hogy az Ég hatalmas

S bármeddig szemléli, soha nem unalmas!

S repüljön bárha akármelyik ágra,

A kegyelem rügyének fakadása várja.

 

Köszönte, hogy finom a bogárvacsora,

S bolháját el?zi a porfürd?k sora,

Hálás szívvel búgta, hogy gyönyör? párja

Nádi-sás fészkébe most is hazavárja. 

 

S bár nem könny? léte, csivitelte egyre,

Nem fél, hisz hazatér, honnan jött, az Egybe,

S lehet apró teste bár macskák vacsorája

Lélek-szikráját majd még szebb burok várja.

 

Öröme nem fér meg kicsiny kis szívében

Ezért csak azt zengi este, reggel, s délben

Hogy köszöni létét Teremt? Urának,

S háláját hirdeti az egész világnak!

 

Majd elröppent fel?lem, s új ágon folytatta

Mantráját, hol imént abbahagyta

Én némám hallgattam: a madár-tan ennyi,

De mit is lehetne ehhez hozzátenni?!?