A FÖLD DALA

 

Ó Földgolyó merre jársz
A hideg ?rben merre szállsz
Nem félsz a sötétbe lesve
Egy csillag körül kerengve?

Anyaisten méhéb?l keltem én
Atyaisten szívének rejtekén
Násztáncom járom pörögve
Napomé vagyok én örökre.
Csillagom a v?legény
Egybekeltünk ? meg én
Fényével simogat egyre
Árasztva völgyre és hegyre
S én örömömben táncom lejtem
Szerelmét ezzel úgy gerjesztem
Hogy fényével minden porcikám csókolja
Fotonok lángnyelvén bókolva.
Betelni vele nem tudok
A Nap szerelmese vagyok,
Örök Ara ki Ura nélkül dermedne 
Jéggé, s szenvedve 
Vetné inkább magát a t?zbe
A szerelem-álmát tovább ?zve.
Hanem addig magam neki szépítem
Virágaimmal magamat ékítem
Kacéron egyre felé kéklek
Lásson engem olyan szépnek
Mint senki mást e teremtett világon
Az én fényl? és délceg királyom!
Nem félek hát, s az ?r nem rideg
Minden pontjában szerelmünk rezeg
Atomjainkban járva ezt a táncot
Összeszeretve ez anyagvilágot
Mely a te léted tere
Az Isten kegyelmével tele.
Gyere hát, szeress te is velem
Én hálátlan, gyönge gyermekem!